*7. fejezet* A kórház falai között

*Lucy*
Nem bírom kinyitni a szememet. A kezemet se tudom mozdítani. Jézusom mi van velem? Hang foszlányokat hallok. Rájuk koncentrálok hátha megtudom kik ezek és miről beszélnek. Egyre jobban próbálok összpontosítani és sikerül, de hirtelen nagy súly nehezedik rám és minden sötétségbe borul...

Megint érzékelem a dolgokat, de még mindig nem tudom kinyitni a szememet és a beszéd sem megy, de a hangokat tisztán hallom.
- Doktor úr hogy van? - kérdezte Liz.
- Sikeresen kimostuk a gyomrát. Idők kérdése mikor kell fel, csak ki kell pihennie magát - mondta kedvesen az aggódó baratnőmnek.
Mi?! Gyomormosásom volt? Jézusom...
- És... - nem hallottam a végét, mert elnyelt a sötétség...

- Miattad van az egész kellett neked a húgommal smárolni! - ordítozott Lonny(?!).
- Nem érted hogy lekapott te idióta - szólt vissza Levi.
- Fiúk légyszi fejezzétek már be! Ezzel semmire nem mentek, már megtörtént - szólalt meg Lulu.
Mintha meg sem hallották volna a félénk hangját, ugyanúgy folytatták a veszekedést.
- Kussoljatok már el! Lunamy-nak igaza van! Ezzel már semmire nem megyünk! - csitította el a két fiút Dani.
Nem hallottam többet mert a sötétség megint magával ragadott...

Mikor megint ilyen félig ébredős dologban voltam. Fogalmam sincs hogy nevezzem ezt, elég bizar mint, valami filmben. A lényeg hogy éreztem valaki a kezemet fogja és beszél hozzám.
- Lucy iszonyúan sajnálom. Egy féreg vagyok. Tudom hogy nem hallasz, de igazából reménykedem, hogy igen. Itt az ideje hogy én is vallomást tegyek neked. Nem akartam leégni előtted, vagány csaj vagy és nagyon bejöttél nekem. És mikor beszélgettünk bizalmat adtál, hogy azt az énemet mutassam aki tényleg én vagyok. Amikor az a faszfej Tonny megjött és nekiállt veled flörtölni, azt gondoltam cselekedem kell vagy lekap a kezemről. Ezért kerestelek meg és kísértelek el a szobád ajtójáig. De annyira belemerültem a gondolataimba hogy, hogyan mondjam el neked mind azt ami a fejemben van, hogy észre sem vettem mikor megérkeztünk. Cselekedtem és megcsókoltalak. Életem legjobb döntése volt. Másnap nem volt kedvem bemenni suliba, mert a tegnapi nap hatása alatt voltam. Gondoltam megkéne beszélnünk, így elindultam hozzád, de belebotlottam Anne-be. Elkezdett magyarázni mindenről, majd gondolom mikor meglátott téged gyorsan lekapott. Nem csókoltam vissza esküszöm! Elég szarul éreztem magam. Főleg mikor este leléptél. Ideges voltam és ostoroztam magamat. Utána levő nap elhívtam Anne-t hogy közöljem vele hogy akadjon le. De pont roszkor jöttél és félre értetted. Akiről beszéltem hogy szeretem, az te voltál. Mikor pedig smároltál Tonny-val nem bírtam ki egyszerűen sírnom kellett. Aztán betántorogtál és szerelmet vallottál nekem. Emiatt még szarabbul érzetem magam. Mikor összeestél és korházba vittünk nagyon megijedtem azt hittem miattam túl messzire mentél. És most itt fekszel és várom hogy felébredj. Istenem Lucy a fenébe is! Szeretlek, szükségem van rád...szükségem van rád - sírta el magát megint.
Levim. Az én Levim... Ne a sötétség...

Érzem hogy mindenem fáj, de nagy  erőfeszítések árán sikerül kinyitnom a szememet és megpillantom Őt. Kicsit borostás arca és a haja is kócos. A pólója gyűrött, de nekem még így is tetszik. Szeme alatt karikák éktelenkednek, a fáradság jeleként és a keze az enyémre van kulcsolva.
- Lucy - szólít meg és a hangja zene füleimnek.
- Levi? - kérdeztem halkan.
- Annyira sajnálom egy barom vagyok és... - kezdte.
- Tudom. Hallottam - mondtam rekedten.
- De mi és hogyan? - hitetlenkedett.
- A filmekben...nem minden hazugság - ejtettem meg egy kis mosolyt - Kérhetnék vizet?
- Tessék - adta ide.
- Köszönöm - néztem rá.
- Istenem! Annyira aggódtam mint, egy Sparks regényben csak fordított szereposztásban - tört ki.
- Sajnálom. Én voltam a felelőtlen - hajtottam le a fejemet és előtört belőlem a bűntudat.
- Nem! Ilyeneket ne is gondolj! A hibás az csak én vagyok! - szorította meg a kezem, miközben a másikkal az állam alá nyúlt, így felemelve a fejemet. A tekintetünk egybe akadt. Csak annyit vettem észre hogy lassan közelít felém. Az agyam kikapcsolt és csak azt éreztem hogy ezt, én is akarom. A szánk már majd nem össze ért, mikor kopogtak...

*Lunamy*
- Hé Lulu! - szólt Lonny, mikor ketten voltunk.
- Hm? - fordultam felé.
- Nem akartam a Levivel való veszekedéssel a frászt hozni rád. Tudom hogy így is aggódsz Lucy miatt. Sajnálom - kért elnézest.
- Nincsen semmi gond, megértem - mosolyogtam - Ott van a majdnem barátnőd, Liz és Dani -mutattam feléjük.
Lonny a mondandóm miatt elpirult. Nem Dani miatt, tőle én pirulok mindig.
-Na gyerekek menjünk be - terelt minket Liz.
Lassan mentünk be és készültünk fel újból a látványra: Lonny nem mozdul Lucy mellől mióta behozták, a barátnőnk pedig élettelenül fekszik, infúzióval a kezében. Hát meg kell mondjam, mikor Dani benyitott, kellemest csalódtunk, és meg is lepődtünk. Lucy ébren volt és éppen megzavartuk a pillanatukat.
- Zavarunk? - kérdeztem.
Válaszolni ugyan nem tudtak, mert Lonny és Liz mint, két őrűlt berontottak.
- Úristeeen! Lucy felébredtél. Annyira örülök Jézusom. A poklokat jártuk 2 napig - mondta Liz.
- Két napig? - nyelt egy nagyot.
- Igen. Levi éjjel nappal itt volt, el sem mozdult - folytatta a dolgokat Lonny.
- Köszönöm - nézett rá Levire, bár úgy tűnt eléggé felkavarták a hírek - És elnézést szeretnék kérni mindenért - mondta.
- El van nézve, felejtve, bocsájtva, minden! - hadartam mosolyogva miközben megöleltem.
- Igen, a lényeg az hogy jól vagy - értett egyet velem Dani - Viszont elmegyek szólók egy orvosnak, hogy ébren vagy.
- Elkísérlek - mondtam halkan, mire bólintott, így ketten indultunk el.
Egy ideig csöndben sétáltunk, aztán bátorságot merítve megszólaltam.
- Köszönöm hogy tartottad bennem a lelket - nyögtem ki.
- Ezt nem kell megköszönnöd. Figyelj - állított meg.
Mit akar? Talán rájött, hogy tetszik nekem és mondja, hogy "te egy kedves lány van de én nem érzek így irántad" vagy a másik " nekem a három grácia közül a fő ribanc jön be, remélem megérted". De hogy érteném meg! Olyan hisztit levágnék itt helybe akkor hogy, nézni is öröm lenne...
- Lulu itt vagy? - fürkészet.
- Igen, persze. Mit akartál kérdezni? - kiváncsiskodtam.
- Tudom, hogy egy kórházban vagyunk és nem a legjobb időzítés, de eljönnél velem egy randira? - kérdezte, mire az ütő is megállt bennem.

*6. fejezet* Emléktelen éjszaka egy vallomással körítve

*Lucy*
Nem tudom mért csókolóztam Tonny-val. Talán már most részeg vagyok? Vagy csak azt gondoltam hogy félténnyé tehetem így Levit? Nem tudom. Nem tudok már semmit, az agyam elborította az alkohol. Gondoltam hogy akkor már minden mindegy alapon újabb italt kérek ki. Tonny-t ott hagyva indultam el a bárpulthoz és egy Rainbow nevű színes koktélt kértem, amit azonnal megittam. Pár perc múlva kezdtem érezni a hatását. Bizsergést éreztem, majd köd szállt az agyamra és pillanatokon belül elöntött az düh Levi iránt. Lábaim önálló életre kelve indultak meg az erkély fele, ahol Lulu, Dani és Levi állt. Útközben láttam Liz-t és Lonny-t és miután vad kalimpálással értésükre adtam hogy nagyon jót érzek, tovább indultam.

- Bocsánat ha megzavarom az érzelmes pillanatotokat, de ez kikivánkozik belőlem - nevettem fel, mikor odaértem.
- Mennyit ittál? - fürkészett Dani.
- Eleget ahhoz hogy a pofámon annyi bőr legyen, hogy számon kérjem a nőcsábászt - közöltem.
Az agyam egyre jobban elborította az alkohol és eléggé kavarogtak bennem az érzések és pluszba még elkezdtem fáradni is.
- Annyit akarok tudni hogy miért? Miért csókolóztál velem, ha neked Anne tetszik? Hm? Válaszolj! - kiabáltam - Eltudod te azt hinni hogy mennyire szarul esett? Első nap mikor megláttalak a cuki éneddel ahogy mindenért ugráltál, elgondolkoztam hogy normális vagy-e. Aztán mikor a padnál ültünk megláttam hogy ki is vagy valójában és egyből megfogtál. Belédszerettem. A kócos sötétbarna hajadtól az égszínkék szemedtől, a sunyi mosolyodtól elolvadtam. A fogadásnál mindennél jobban veszíteni akartam hogy veled randizhassak, de az feltűnő lett volna és amúgy is bennem van a verseny szellem, nyerni akartam, ami sikerült is. Aztán mikor váratlanul feltűntél és elkísértél a szobáig, majd megcsókoltál. Úgy éreztem én vagyok a világon a legboldogabb. Ja, ezt én mondom, Lucy. Majd másnap rájöttem hogy ezt megkéne beszélnünk. Egész nap téged kerestelek, aztán megláttalak Anne-el. Ott egy világ omlott össze bennem, és attól a ponttól kezdve elegem lett. Fogtam magam és elmentem inni. Elkezdtem azon az úton járni, amit régen tettem. Ittam, cigiztem és egyszer emiatt kórházba kerültem. Egy rossz társaságba keveredtem, de miután megtörtént velem, azonnal stílust váltottam. De most megint ezen az úton vagyok és ezt neked köszönhetem, szóval igazán hálás vagyok - fejeztem be a vallomást.
A végére már sírtam. Mindenki döbbenten nézett és Levi-nek újra eleredtek a könnyei.
- Én ezt nem tudtam. Anne nem hagyott békén hirtelen lekapott. Nem tudtam ellene mit tenni. Én nagyon sajnálom - nézett a szemembe.
- Mindegy... Úgy se voltál olyan jó barátom mint hogy azt akartam, hogy másféle barátom legyél - mondtam.
- Te most a Bábelből idéztél, fordított szereposztásban? - kérdezte furán Lunamy.
- Van ilyen. Részeg vagyok - vontam vállat, miközben közöltem az egyértelműt, majd elindultam vissza a házba. Hallottam amint Levi utánam kiált, de nem tudtam reagálni, mert a föld hirtelen eltűnt alólam és minden sötétségbe borult.

*Lulu* 
Mire Levi abbahagyta a bőgést, Lucy sétált oda hozzánk. Imbolygott. Mindegy.
Dani hitetlenkedve kérdezett Lucy állapotáról, aki erre vallomást tett. Levinek. Hogy teljesen belehabarodott. Hogy Levi mennyire megbántotta. Hogy már majdnem tökéletes volt.
Miközben ezeket hallgattam, eleredtek a könnyeim. Kedvem lett volna mind a kettőt (Levit és Lucy-t) egyszerre felpofozni, és megölelni. Ez annyira nem igazság... Rohadt élet, ez kitolás velük szemben.
Ahogyan Lucy szép lassan befejezte mondandóját, összeesett. Hirtelen lefagytam, ahogyan Levi is. Dani, Lonny és Liz (akik idő közben megjelentek) azonnal reagáltak, s orvost hívtak.
Ismét bebaszott. Elég rendesen.
A bulinak ezennel számunkra vége volt. Megérkeztek a mentősök, akik elvitték Lucy-t, aztán mi is hívtunk magunknak egy hétszemélyes taxit. Irány a kórház - minden nagy buli így ér véget. Bár ne így lenne.
Amint beszálltunk a kocsiba ahelyett, hogy síri csend uralkodott volna, mindenki elkezdett veszekedni.
- Mi az istenért nem tudod visszafogni magad?! - akadt ki legelsőnek Lonny.
- Te maradj már ki ebből. Semmi közöd hozzá! Amúgy sem tudod, hogy mi volt... Te is jókor tudod jártatni a szád, öcsi - gorombáskodott Levi.
- Hé! - kapta fel a vizet Liz. - Lonnynak igaza van!
- Te is csak a barátodat véded, mert minden olyan kibaszottul jól megy nálatok! - ordította Levi.
A taxisofőr csendben tűrte a hallottakat. Szerencsétlen. Vajon mindig ilyen utasai vannak?
- Fogjátok már be a kurva életbe már! - üvöltötte el magát Dani, mire csend lett. - Inkább azzal foglalkozzunk, hogy Lucy jól van e. Hisz már itt is vagyunk.
Megállt a kocsi, mind kiszálltunk. Majdnem fizetni is elfelejtettünk. Én sietős léptekkel rontottam be a kórház ajtaján, s Lucy szobaszámát követeltem. Aztán megjelent az orvosa, s ezzel kezdte:
- Rossz híreim vannak...

JÓHÍR - már akinek~

Helloka, drága olvasók!

Itt Natsu, aki ismét írói pályára került, és újúlt erővel szórakoztat benneteket.
Sajnálom, hogy "megijesztettem" a népet a távozásommal, de ebben az évben kezdtem a gimit, és az a suli nagyon nehéz!:D
Minden esetre megtanultam időt szakítani a dolgoktra úgy, hogy tanulni is tudjak rendesen.

Jó újra köztetek lenni, népek!:D

Ciaossu,
Natsu~

Életben maradás

Csak jelezni szerettem volna hogy még élek! Ha kiváncsiak vagytok a magyarázatomra, hogy mért nem volt ilyen sokáig rész olvassátok tovább. Miután szépen közzétettem az utolsó bejegyzést másnap közölte a fő angol tanárom hogy félévkor is vizsgázunk, ìgy aztán időm nem volt új részt írni, mert állandóan tanultam, szabadidőmben meg örültem hogy elmehetek kicsit otthonról. DE (akik eddig elolvasták most jön a lényeges dolog) most már tényleg betartom amit ígértem és hetente hozom a részeket! Vasárnap este kint lesz az új!

Pusszantás: Dóó