*1. rész* Sulikezdés

*Lunamy szemszöge*

Lucy-vel izgatottan vártuk az igazgatónk évnyító beszédét. Igazából már vagy húsz perce ültünk a nyári színpad nézőterén, de különösebben nem zavart. Mivel tavasz eleje volt, az idő elég kellemesre fordult. Sütött a nap, és a virágok csodálatos illata elvarázsolt mindenkit!
Amikor a lehúzott fügöny mozogni kezdett, mindenki odakapta a fejét, s hirtelen megjelent Amelia igazgatónő. Levendulalila haja lazán omlott a vállára. Olyan meseszép látványt nyújtott! Igazából Amelia 18 éves - tehát (az ő engedélyével) tegezhetjük őt. A tanévnyitó nem hagyományos keretek között, de megkezdődött Amy által: legnagyobb meglepetésünkre egy dalt kezdett el énekelni beszéd helyett:

I know they say that the space between

 Can make it stronger than we’ve ever seen 

They might be right but I disagree 

Cause I’ve never felt stronger than when you’re with me...

/Thousand Foot Krutch - So Far Gone/

Mivel ez a dal az iskola "himnusza", boldogan, és önfeledten énekeltük együtt Amelia-val. Az "előadásunk" végén egy tappsal díjaztuk meg magunkat. Amy nem sokáig húzta a beszédét, majd miután befejezte, eligazított minket:

- Az A osztály a 28-as, a C osztály a 32-es terembe menjen. Az osztályfőnökeitek már várnak titeket - mosolygott kedvesen.

Lucy lelkesen sietett előre, és csak nagy nehezen sikerült beérnem. Hihetetlen ez a lány... Viszont igazán rendes.

Mikor beléptünk a terembe, leesett állal fogtuk fel, hogy kit is kaptunk osztályfőnöknek: Lanamira Ottoku-t. Nagyon híres énekes, ám mai napig titok mindenki számára, hogy nő e, vagy netán férfi...

Lanamira haja vörösesrózsaszín árnyalatban ragyogott mindig is, és ez most sem volt másképp.

- Üdvözlök minden kedves tanulót! Ez itt a C osztály, azaz a haladó szint. Úgy gonodolom, ideje lenne megbeszélnünk egy-két dolgot... - s megkezdődött az osztályfőnöki óránk.

Negyvenöt perc után boldogan vettük tudomásul, hogy szünet van - Lanamira nagyon le tudja fárasztani az embert... De természetesen örülök, hogy tőle fogok zeneelméletet tanulni! Egy ilyen tehetséggel együtt dolgozni? Ez csakis álom lehet...

- Öhm... Bocsánat. Daniel Lewis vagyok - jött oda hozzánk egy srác kedvesen mosolyogva.

- Szervusz Daniel. Én Lucy Graham vagyok, ő pedig itt Lunamy Raven - mutatkozott be helyettem is Lucy.

- Gyönyörű nevetek van, lányok! - nevetett Daniel, amitől én fülig pirultam. Nem beszélgettem gyakran fiúkkal soha életemben. Nem tudom, hogy hogyan kell a közelükben viselkedni!

- Ááá, hát itt vagy Danny-chan! Hát milyen aranyos kis társaságod van neked! Mi a nevetek, drága hölgyek? - kérdezte egy másik fiú.

- Én Lucy Graham lennék! - ragyogott Lucy a büszkeségtől. Igaz, hirtelen milyen népszerűségre tettünk szert...

- Én pedig Lunamy Raven... -motyogtam.

- LULU-CHAAAN! - ölelgetett meg az "idegen".

- De... De még... A... Nevedet se tudom! - szabadultam ki a szoros ölelésből.

- Az én nevem Levi Devis. És én imádom az aranyos dolgokat! ÉS TE KIFEJEZETTEN CUKI VAGY! - ugrott rám, majd agyonszorongatott.

- Hehehe... Úgy tűnik, ebből sose fog kinőni... - nevetgélt zavartan Daniel, miközben a tarkóját vakargatta.

- Chh... Engem meg jól otthagytatok a hallban... SZEMETEK! - szólalt meg mögülem egy sértődött hang, mire automatikusan hátrafordultam.

- Lonny-chan! Hát te is előkeveredtél? - vigyorgott Levi.

- Még szép hogy elő... ENGEM NEM LEHET CSAK ÚGY LERÁZNI! - kiabált.

Szerencsétlen eléggé kicsi volt a többiekhez képest. Pont mint én. Nos, sajna ezt nem csak én vettem észre. Hanem Daniel-ék is.

- Nini Luluka és épp akkora, mint Lonny - röhögött ki nem túl kedvesen minket Danny.

- Jééé, tééényleeeg! - esett le Levinek is a dolog. Még mielőtt megfojhatott volna minket a szeretetével, Lonny megragadta a csuklómat, és elkezdett futni - és vele én is. Nem tudtam, hogy merre visz, de bíztam benne. Különös érzés áradt el bennem. Nem tudtam mire vélni, de úgy döntöttem, nem foglalkozom vele.

A harmadik emeleten végül megálltunk. Lonny nagy levegővételek közepette megszólalt:

- Egyenlőre biztonságban vagyunk...

Nos, így ismerkedtem meg Daniel Lewis-szel, Levi Devis-szel, és Lonny Frewen-nel. Őrűlt egy trió, viszont nagyon kedvesnek tűnnek. Első benyomás. Néha beválik.

*este*

Elérkezett az ideje annak, hogy beköltözzünk a lakosztályunkba. A szobatársam ugye Lucy lett, így egymásnak sokat segítve, de végül otthonossá varázsoltuk a helyet.

- Hűűűha! Nekem nagyon tetszik! - nézett körbe Lucy, majd nevetni kezdett. - Most veled fogok lakni egy évig?

- Úgy tűnik... - suttogtam még mindig ledöbbenve.

- Figyelj... Én lassan megyek aludni - huppant le Lucy az ágyára.

- Rendben - mosolyogtam. - Én még egy picit kimegyek az erkélyre. Nemsokára jövök! Jó éjt!

- Szép álmokat, Lunamy.

Mikor kiléptem az éjszakába, hirtelen megcsapta az orromat a virágok bódító illata. Sötét volt. A csillagok látszódtak a tiszta égen. Igen. Itt van a helyem. Jobb nem is lehetne!

*Lucy szemszöge* ~ másnap

Reggel frissen és üdén keltem, majd ugrottam is a szekrényemhez, hogy gyorsan elkészüljek a suliba. Na igen én nem ez vagyok, hanem a félkómásan lenyomtam az ébresztőmet és Lulu nyüstölésére felkeltem az ágyból. Elvégeztem a dolgomat a fürdőszobában és felvettem a kiválasztott ruhám.

Miután mind a ketten elkészültünk, felkaptuk a táskáinkat  és leindultunk az első rendes tanítási napunkra. Lunamy is nagyon várta ezt a napot, mert ezt hadarta egész odafele úton, ami csak 5 percig tartott.
- Nahát! Hogy megjött ma a hangod - vigyorogtam rá.
- Ööö... igen. Úgy gondoltam, hogy barátnők vagyunk és megbízunk egymásban - mondta nekem.
- Hát persze, hogy így van. Nyugodtan elmondhatsz nekem mindent. Én is így teszek és most is mondok valamit. Engem már most idegesít néhány osztálytársunk - súgtam a fülébe, mire felnevetett-Te jössz.
- Oké-oké. Szóval egy icike-picikét tetszik nekem valaki - suttogta ő is.
- Na nee! Ez komoly? Hát téged hamar megtalált a szerelem - öleltem meg.
- Miről van itt szó? - kérdezte Lonny.
- Neked is szia - mondta Lulu.
- Nézd már a kis csajnak megjött a hangja - mosolygott rá Daniel, amitől Lulu elpirult.
- Szóval kinek tetszik ki? - kérdezte Levi.
- Justin Biebernek Selena Gomez, és tádá, járnak is. Hát nem fantasztikus? - "hatódtam meg".

- D... Dehogynem! - mondták egyszerre zavartan.
Becsengettek. Mivel ugye ez egy zenesuli, így ma egész nap szolvézst tanultunk. Átvettünk mindent, és az utolsó órán megkért minket a tanár, hogy válasszuk ki, melyik az a két hangszer, amivel foglalkozni szeretnénk. Ó, igen a legfontosabbat kihagytam. Ma találkozhattunk a suli üdvöskéjével, Elizabeta Bellel. Megvan, kit fogok utálni ezalatt a pár év alatt. Ő ez a tipikus "rámászunk a fiúkra" és már ki is szemelte magának a mi 5-s csoportunkat. Na hát ebből nem eszik, mert nem hagyom. A mai nap Lulu is eléggé feloldódott a körünkben, szóval most minden egész kellemes. Kíváncsi vagyok, meddig marad ez így.
- Mi lenne, ha elmennék valami étterembe vagy valami? Hogy jobban megismerjük egymást - vakargatta a tarkóját Daniel és lopva Lunamy-re nézett.
- És azért mért kellene étterembe menni?  Menjünk inkább a parkba - vetette fel Levi.
- Ez egy jó ötlet. Semmi kedvem valami előkelő helyen bájologni - fintorogtam.
Hamar oda is értünk. Lonny elment, mondván, hogy "az előbb látott egy jó csajt". A kis szívtipró. Daniel meg elkísérte Lulut a büfébe. Szegénykém annyira zavarban volt, hogy csak dadogott. Én meg itt maradtam ezzel a cukiság mániás egyeddel.
- Etessünk már kacsákat - kérte.
- Te komolyan ilyen vagy, és tényleg nem nősz ki belőle? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Jó most elmondok neked valamit - váltott komolyra.
- Kezdek megijedni tőled - közöltem.
- Nem kell - nevetett fel. - Azért vagyok ilyen, mert jobb inkább ha azért nevetnek rajtam, mert én akarom, mint azért, hogy égjek.
- És mit gondolsz, mi fogjuk hagyni, hogy téged valaki is bántson? Ugyan már - mondtam.
- Te mért vagy ilyen szókimondó? - kérdezte a szemembe nézve.
- De szép szemed van. Ööö... vagyis ilyen a természetem - mondtam.
Te jó Isten! Mit mondtam?! Francba.
- Nekem is ilyen - válaszolta.
- Mi lenne, hogy mikor így öten vagyunk, akkor önmagunkat adjuk?-kérdeztem mosolyogva.
- Rendben - mondta. - Szóval szép a szemem? - kérdezte szemtelenül édes vigyorral az arcán.
- Igen az, mint minden embernek. Most örülsz? - kérdeztem.
- Na miről van szó? - ült le mellém vidáman Lulu.
- Arról, hogy Lucy szerint szép szemem van - nevetett Levi.
- Ja, csak el ne szállj magadtól - löktem meg a vállát.
Ezek után még nagyon sokat hülyültünk. Levi betartotta az ígéretét, és nem volt dilis, vagy legalábbis kevésbé. Lunamy egész végig csak mosolygott, és nagyon fel volt oldva. Mikor felértünk a "lakosztályunkba", egyből kikérdeztem.
- Csak azért, mert olyan jót beszélgettem vele, és annyira tud hülyéskedni és... és... És ez nagyon tetszik nekem! - dőlt hátra az ágyán.
- Nézzenek oda - mosolyogtam rá.