*2. rész* Találkozás a három gráciával, és Lizzel

*Lunamy szemszöge*

Elérkezett a hét utolsó napja - tanulás szempontjából.
Ez alatt a négy nap alatt jól megismerkedtem az osztálytársaimmal. Mind kedvesnek, és segítőkésznek tűntek. Azonban a mai napig nem is láttam a másik osztály tagjait.
Éppen az udvarra készültünk Lucy-vel, amikor is nekem jött egy magas, vörös hajú lány.
- Hé, legközelebb figyelj oda! - szólt rám, majd elvonult.
- Hát ez meg mi a franc volt?! - kérdezte Lucy.
- Ha tudnám... - motyogtam ledöbbenve.
Kint rettenetesen jó idő volt. A nap sugarai lágyan melengedték az arcunkat. Mármint Lonny-ét nem, mert ő kalapot viselt, ami árnyékott vetett rá.
- Nyaaaaa, olyan jót aludtam művtörin - nyújtózkodott Daniel.
- Szuper. Amíg te békésen szundiztál, addig mi Lanamira nehéz feladatain törtük a fejünket. Gratulálok! - durcizott Lucy.
- Na de Lucy-chan! Ne legyél Danny-re mérges... Ő mindig is ilyen volt! - nevetgélt vidáman.
- Basszus... Szerintem meneküljünk - hátrált riadtan Lonny.
- De mié...? - tettem volna fel a kérdést, aztán észrevettem azt a vörös hajú lányt, aki szünet előtt nekem jött. Sajnos társasága is volt.
- Szijjasztok srácok! - jöttek oda hozzánk, minden gond nélkül, mintha ez teljességgel normális lenne.
- Öhh... Hali! - köszönt Daniel és Levi. Lonny inkább csak morgott.
- Jaajj, hát itt van az én kis Lonny-kám is? - ölelgette meg az egyik csaj.
- Ne hívj így! Tudod, hogy utálom... - szabadult ki az ölésből az említett.
- Ti miért ezekkel lógtok? És miért nem jöttök velünk? - bájolgott a vörös.
- Okés, lányok, ebből elég! - lépett közbe Lucy. - Amennyiben Levi-ék velünk akarnak lenni, akkor hadd töltsék ott az idejüket, ahol AKARJÁK! Fogtátok? Nos, akkor... A viszontlátásra! - intett nekik, majd magával rángatott a női mosdóba.
Kétségbeesetten rogytam össze a hideg padlón. Mégis mit árthattam nekik? És Lonny-ék honnan ismerik őket? Ez egyszerűen kész katasztrófa. Jobb, ha nem nagyon zargatjuk őket. Ki tudja, hogy milyen lehetnek igazából...
Miután összeszedtem magam, bementünk Lucy-vel az utolsó óránkra. Viszonylag hamar végeztünk. A suli parkjában összefutottunk Daniel-ékkel, és megbeszéltük, hogy két óra múlva elmegyünk egy kávézóba. Nagy nehezen Lucy-t is rávettük, hogy velünk tartson. Nem nagyon szereti az ilyesmi helyeket. Túlságosan "elegánsnak" tartja, ami nem épp az ő stílusa.
Gyorsan felsiettünk a szobánkba, majd másfél óra lazulás után összeszedtük magunkat, és indultunk is a megbeszélt helyre. Én egy laza, tavaszias ruhát vettem fel.

Lucy-vel izgatottan siettünk a parkba, majd a fiúkkal együtt elindultunk a kávézó felé. Egész kellemes helyre érkeztünk. Megvolt a maga régies beütése, ami nagyon tetszett! De ugye külsőről sose állapítunk meg semmit. Ez a kávézó igazán modern is volt egyben. Szuper! Egyszerűen mesés! - ilyen jelzőkkel lehet csak illetni.
Hamar eldöntöttük, hogy ki mit kér. Mindenki nagyon jól érezte magát, azonban engem piszkált valami, így rá is tértem a témára:
- Lonny! Ki volt az a három grácia? Talán ismeritek őket? - néztem körbe a fiúkon.
- Igen... Általánosban egy osztályba jártunk... - hajtotta le a fejét Levi.
- Én sose foglalkoztam velük. Nem nagyon érdekelnek - vette lazára a dolgot Daniel.
- Ha ez ilyen könnyű lenne! Chh... - akadt ki Lonny. - Emlékeztek arra a csajra, aki megölelt? Nos, ő a húgom, Anna. Mikor kicsi volt, nagyon aranyos lánykának tűnt. Azonban mikor bekerültünk az iskolába, összebarátkozott azzal a kettővel. És többet nem láttam a húgomat. Csakis Anna Frewen-t, aki távol áll tőlem - húzta keserves félmosolyra a száját, majd keserűen felröhögött. - De most ne ezekkel a csitrikkel foglalkozzunk. Hisz ezerszer jobb társaságunk is van! - mutatott ránk vigyorogva.
Hangulatember, az egyszer biztos.
- Nem mellesleg "bemutatnám" őket... - kezdett bele a mondandójába Levi. - A vörit Elizabeta Bellnek hívják...
- Én őt ismerem. Lunamy még nem találkozott vele... - vallotta be Lucy.
- De hát miért nem mondtad? - kerekedett el a szemem.
- Nem akartam, hogy ilyen hamar összetűzésbe kerülj vele...
- Értem...
- Sz'al Elizabeta teljesen bele van zúgva a mi énekes szívtiprónkba, Danielbe... - folytatta Levi. - Anna köztudott, hogy belémesett, már általános iskola 6. osztálya óta. A másik szöszi, Mitty Angel pedig a hős lovag, Lonny szívét próbálja meg ellopni...
- Mik ezek a nevek kérem szépen? - röhögött Daniel.
-Mint egy rossz latin amerikai sorozat-nevetett Lucy.
- Bocsi, elragadott a hév - válaszolt Levi.
- És az oké, hogy én megpróbálom elcsábítani a szép lányokat, de akinél elsőre nem mondok minimum egy "gyere velem"-et, illetve nem viszem magammal, annak az illetőnek nálam semmi esélye sincs - közölte velünk a tényt Lonny.
Hirtelen beugrott az első találkozásunk, amikor a csuklómnál fogva elrángatott... Ugye nem...?
Fülig pirulva ültem az asztalnál... A többiek kérdezték, hogy mi bajom, de nem szóltam semmit. Óvatosan Lonny-ra pillantottam, aki rögtön vette az adást, és nevetni kezdett.
- Ne aggódj, Lunamy - kacsintott. - Ha ne akarod, akkor nem lesz semmi.
- Te-tessék? - vonta fel a szemöldökét Lucy, majd miután nem kapott választ, annyiban hagyta a dolgot, de láttam hogy Daniel eléggé szúrós szemekkel bámulja a haverját.Körülbelül este 11-re értünk vissza a suliba, ami relytélyes okok miatt ki volt világítva....

*Lucy szemszöge*

- Gyerekek nem ismeritek az iskola szabályzatát? - kérdezte az igazgatóhelyettes.
- Minek a micsodáját? - kérdezett vissza Levi.
- A házirend szerint hétköznap 11-re kell visszaérni a kollégiumba... És most mennyi az idő?-kopogtatta az órája számlapját. - 11 óra 10 perc.
- Most a tanárnő komolyan 10 perc miatt van fennakadva?-kérdezte Lonny meglepődve.
- Igen, mivel mi felelünk értetek, és csak hétvégén van olyan, hogy akkor jöttök vissza, amikor akartok. Szóval induljatok befele a kollégiumba, és ha még egyszer ez előfordul, büntetést fog maga után vonni a tettetek - emelte fel a hangját.
Mi szó nélkül bementünk a koleszba, és utána kitört belőlünk a nevetés.
- Holnap mit csináltok? - érdeklődött Daniel.
- El kell hogy kísérjem Lulut vásárolni délelőtt, de utána oké - mondtam.
- Magadnak is vehetsz pár szoknyát, bár az neked felér a pokollal - nevetett fel Levi.
- Te most azt akarod mondani, hogy nem mernék szoknyát felvenni? - húztam fel a szemöldökömet.
- Pontosan - bólintott.
- Fogadjunk képes vagyok arra, hogy egy hétig csak ruhában, vagy szoknyában járkáljak - tettem keresztbe a karomat.
- Rendben, ha nyerek, eljössz velem egy randira, ha nem, akkor... - kezdte.
- Akkor belelökhetlek a parkban a tóba - vigyorogtam gonoszul.
- Áll az alku - fogtunk kezet.
- Talán tetszem neked, hogy randira hívsz? - incselkedtem.
- Figyelj már! Azok után, hogy azt mondtad, szép a szemem, ki nem hagynám - kacsintott, mire elpirultam.
- Ezt jól lerendezték itt - röhögött Lonny. - De akkor már segítsünk be a mi oldalunknak. Már holnap úgy kell jönnöd, és abba a kávézóba megyünk, ahol ma voltunk.
- Mikre kényszerülök - motyogtam hitetlenkedve.
- Akkor délután 2-kor ott. Jó éjt! - köszöntek el.
Mi beosontunk halkan a szobánkba, majd Lunamy egyből letámadott.
- Ez meg mi a jó Isten volt? Randira akarsz menni Levivel? - bombázott a kérdéseivel.
- Ööö nem tudom mi volt ez... De nézd, milyen szép az ég! - sétáltam az ablakhoz.
- Lucy Graham! Neked tetszik Levi Devis? - kérdezte izgatottan.
- Kár lenne letagadnom, igaz? - kérdeztem vissza.
- Igaz - biccentett. - De mióta? És hol? És miért nem mondtad? És wow - mosolygott lelkesen.
- Hát amikor a parkban voltunk, ketten. Ha ezt a cukiságimádatát leveszi magáról, egész normális - válaszoltam.
-Áááá mindkettőnknek tetszik valaki! - ugrált vidáman. - Viszont nekem tetszik Levi cuki stílúsa is. Amennyiben nem én vagyok az áldozat - kacagott elpirulva. - Holnap akkor neked is veszünk ruhákat, és teljesen átalakítunk.
- Köszönöm, hogy segítesz - öleltem meg. - Viszont hulla vagyok, ezért lefekszem.

Reggel, ki más, mint Lulu nyüstölésére keltem ismét. Már 10-kor a plázában voltunk. Egy csomó szoknyát meg ruhát próbáltatott fel velem, amitől az elején fintorogtam, de már a végén hozzászoktam és kezdett megtetszeni a dolog. Miután kivásároltuk magunkat - ami annyit jelentett, hogy felvásároltuk a fél plázát -, megittunk egy tejeskávét, és hazamentünk.
- De hát ha veszítenél, akkor randizhatnál vele - mondta a logikus tényt Lunamy, miközben öltöztünk.
- Igen... De gondolj bele: ha megnyerné, akkor állandóan az orrom alá dörgölné, és én azt nem hagyom.
- És mi lesz azzal a három lánnyal? - érdeklődött.
- Semmi. Amíg csak ilyenek, nincs okunk az aggodalomra.
- Na jól van, mutasd csak azt a ruhát! - kérte, mire megfordultam.

- Mintha rád öntötték volna! Na gyere, mert a fiúk már len vannak! - sürgetett.
Letrappoltam a hülye magassarkúmmal a lépcsőn, majd az ajtónál megálltam.
- Lucy drága gyere már! Mindenki látni akarja az új külsődet - vihogott Lonny.
Nagy levegőt vettem, majd kilibbentem az ajtón. A fiúk tátott szájjal néztek engem, Lulu meg elismerően bólintott.
- Te leszel az én stylistom is - karolta át Daniel a barátnőmet, mire az említett elpirult.
- Re-rendben - dadogta megtisztelve.
Lassan elsétáltunk a kávézóig, azt már nem is mondom, hogy 3x majdnem felborultam. Huppsz. Rendeltünk, és leülltünk beszélgetni. A pultnál egy szép, szőke hajú lány állt. Első ránézésre csendesnek mondanám, elég pici teremtés volt, talán még Lonnynál is kisebb, ami nagy szó. Nagyon megtettszett nekem, így szó nélkül oda mentem hozzá.
- Szia Lucy vagyok, téged hogy hívnak? - kérdeztem mosolyogva.
A lány meglepődött, de utána válaszolt.
- Liz vagyok - mosolygott.
- És hova jársz suliba? - faggattam.
- Hát, hétfőtől kezdek az Ongaku Akadémián - mondta.
- Tényleg? Nem már! Mi is oda járunk - mutattam a társaságra.
Lonny éppen le akarta önteni Lulut cukorral, amin a többiek jót szórakoztak. Ránéztem Lizre, aki eléggé riadtna tűnt.
-Nyugi, tudnak ők normálisak is lenni, csak már összeszoktunk a héten. Mikor is költözöl be a koliba? - kérdeztem tovább.
- Holnap. Figyelj... Tudom, hogy most szólítottál csak le, de segítenél majd nekem berendezkedni? - kérdezte félénken.
- Hát persze, szívesen. Melyik szobát kaptad?
- A 2. emeleten, a 4-es szobát. Azt mondták, ott még van egy szabad ágy - válaszolta.
- Lunamy! - kiáltottam a barátnőmnek.
- Tessék? - kapta fel a fejét.
- Úgy látszik lesz egy szobatársunk, és meg van a hatodik ember a társaságunkba - vigyorogtam rájuk, mire Lulu és Liz elmosolyodtak, a fiúk pedig értetlenül néztek össze. Hihetetlenül vicces látványt nyújtottak, így kedvesen kiröhögtük őket.